2014. március 27., csütörtök

Vik ruhatára

Kedves Olvasóim!

A jövőben az alábbi linkről elérhető, új blogomban folytatom a ruhás posztolást:
http://vikruhatara.blogspot.hu/

Természetesen a csvik.blogspot.hu is üzemel a továbbiakban is, de mivel az öltözködés tematikája jobban érdekel, gondoltam legyen egy új, tiszta felületen.

További kellemes böngészést, szép napot kívánok.

Vik

2014. március 26., szerda

Póló újratervezve

Ahogy azt az előző bejegyzésben jósoltam, ismét festéket és ecsetet ragadtam, és megint ruhát alakítottam át.
Most egy sötétkék, rövidujjú pólóra esett a választásom, de a minta a régi, a jól bevált pötty. Már évek óta rajongok a pöttyökért, (úgyhogy aki utálja, ne is olvasson tovább ;) ), lassan beszivárgott a ruhatáramba is.

Szóval az volt az eredeti terv, hogy a póló elejét festem be, az ujjak és a hátoldala marad üresen, vagyis kéken.
De nem voltam annyira elragadtatva a látványtól (nem volt olyan szép a végeredmény, mint a kötött pulcsin), így hagytam magam rábeszélni, és így hagytam. Vagyis válltól mellig pöttyös, alatta üres.

Az igen valószínű, hogy nem jön szembe az utcán egy másik ilyen, tehát mindenképp egyedit alkottam. Természetesen tetszik, de egy kicsit barátkoznom kellett a változtatással. Szinte sosem úgy alakul a gyakorlat, ahogy azt elméletben megterveztem (bár épp a szürke pulcsim a kivétel), de mindig tetszik a végeredmény. Elvégre mire való az élet, ha nem a tervek módosítására? :)

Előtte.

Utána.

A gyakorlatban, rajtam.

2014. március 11., kedd

Pöttyös pulcsi

Új fába vágtam a fejszémet. Kislánykorom óta érdekelnek a ruhák, emlékszem, amikor annak idején az OTTO és Quelle katalógusokból kivágtam a legcsinosabbnak vélteket, hogy mindig szem előtt legyenek. Azóta felnőttem, egyedül vásárolok, bár nem ezekből a katalógusokból.

Először Madeline blogjára találtam rá, aki gyakran átalakítja a ruháit, drága öltözéket használ inspirálódásra. Nála láttam ezt a pulcsifestést, ami nagyon megtetszett. Van néhány egyszínű ruhám, amiket hordok már egy ideje, tehát megértek a változásra. Az általa inspirációnak használt pulcsival megegyező színű és fazonú az enyém, csak a pöttyök mérete, elhelyezkedése nem tetszett. Madeline Pinterest oldalán böngészve igen sok pöttyös ruhát megnéztem, és ez tetszett a leginkább. Így ilyen méretben és elrendezésben készítettem én is a pöttyözést. Fehér festéket, kis méretű ecsetet, és a legutóbb használt, azóta forgalomból kivont 2 forintost használtam méretnek.

A festés egyszerű volt, az üvegen minden tudnivaló szerepel, egyre kell figyelni, hogy a festék ne ázzon át, a ruha két rétege közé vastag papírt kell tenni.
Az elkészítés menetét Madeline-nál olvashatjátok.

Elég sokáig festettem, lassan is száradt, így mire a pulcsi hátoldalához értem, eszembe jutott, hogy csalok egy kicsit - optikailag. A vállrészen kihagytam a két szélső pöttyöt, ezáltal kicsit keskenyítem a széles vállam. Ez a része tetszik a legjobban.

Összességében nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel, azóta már túlélt egy mosást is, kiállta a próbát.
Festékem bőven maradt, egyszínű ruhám van még, úgyhogy látni fogtok más átalakítást is.
Aki kedvet kapott, fogjon hozzá, csak biztatni tudom. Látványos és olcsó átalakítás. Festésre fel! :)



Nem estem neki azonnal a festékkel, egy papírra felskicceltem a méretet, és elrendeztem rajta a mintát.

Ilyen volt,

és ilyen lett.

Hátul a két meglévő, két hiányzó pöttyel.

Rajtam.