A történet úgy 8 éves korom körül kezdődött, amikor jött egy ember hozzánk, aki hozott egy újságot, amiből később a Praktika magazin lett. Próbaszám volt, megkaptuk véleményezésre. Én abból egy hátizsákot varrtam, egy leselejtezett csíkos pizsamából.
Aztán eltelt sok-sok év, kb. két évtized, és én újra varrni akartam. A tudásom ugyanannyi volt, mint kisgyerekként, meg az elszántságom is.
Kiléptem a családi fészekből, a második, választott családomhoz költöztem, ahol mit ad Isten, az anyósom és a sógornőm is varrónő. De ahogy az lenni szokott, az ember formális keretek között előbb-gyorsabban tanul, mert az mindig fix időpontos, meg kell jelenni. A családban viszont mindig van más tennivaló, nehéz időt szakítani rá, úgyhogy ez az út sem vezetett egyenesen a varrógéphez.
Még a terhességem előtt varrtunk néhány párnát anyósommal, előre egyeztetett időpontokban, de a lányom születése után ez abbamaradt.
Tavaly elolvastam Farkas Lívia Ennél zöldebb nem lesz c. könyvét, aminek hatására döntöttem úgy, hogy végre megtanulok varrni, és varrógéppel is varrni. Ami tanfolyamot választottam, végül anyagi okok miatt mégsem kezdhettem el.
Így arra jutottam, hogy ott kezdem, ahol vagyok, az elején. Elővettem a lányom babáját, amit egyébként a sógornőm varrt neki, rongyból, és levettem a méreteket. Aztán terveztem, szabtam, varrtam, elrontottam, kezdtem elölről, és még nagyon sok hibát vétettem, de akkor is végigcsináltam.
És kész lett. Persze a babára nem tudom ráhúzni a neki készített ujjatlant, de sebaj. Tanulva ezekből a hibákból, varrok neki egy újabbat, hátha az már viselhető lesz.
Szóval rögös az út, de elindultam rajta. Remélem sok tapasztalatot gyűjtök közben, és képes leszek néhány egyszerűbb ruha megvarrására. Nem csak a babának.
Íme, a végeredmény.
Böbe baba és az ujjatlan.
Kicsit szűkös neki.
Az ujjatlan, aminek csak az eleje-nyakát szegtem el szabályosan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése